Product Compliance

Fenntarthatóság

A Bizerba SE & Co. KG környezetpolitikája rögzítésre került a vállalat céljai között, és a vállalaton belül valamennyi részterületet és munkatársunkat, a vállalaton kívül pedig ügyfeleinkkel és beszállítóinkkal való kapcsolatunkat, valamint társadalmi, szociális felelősségünket érinti.

A környezetvédelem a vezetők és a munkatársak feladata is
A környezet védelme alapvető vezetői feladat. Ezért minden dolgozó és felettese egyaránt felelősségtudatosan végzi munkáját a környezetvédelmi intézkedések napi szintű végrehajtása során. A dolgozók képzése és motiválása a környezettudatos viselkedésre a Bizerba környezetpolitikájának központi alkotóeleme. A környezetvédelmi felelős évi egy alkalommal átadja éves beszámolóját az ügyvezetés ülésének.

Törvények, szabványok és előírások
A Bizerba kötelezettséget vállal a vonatkozó környzeti szempontból releváns törvények, szabványok és előírások betartására. A hatóságokkal, intézményekkel és szakképzett partnereinkkel folyamatosan együttműködünk.

Ügyfeleinkkel, dolgozóinkkal és az érdekeltek körével szembeni kötelezettségek
A Bizerba valamennyi ügyfele számára közvetítenünk kell annak bizonyosságát, hogy egy környzet iránti felelősséggel készült termékre tettek szert. Ez a kötelezettség magában foglalja a környezettel összeegyeztethető eljárások és folyamatok betartását a vállalaton belül.

A Bizerba rendszeres tájékoztatást nyújt a termékek környezeti vonatkozásairól azok használatával, felhasználásával, visszavételével, értékesítésével és ártalmatlanításával összefüggésben. Rendszeres időközönként meghatározzuk környezeti céljainkat és környezetvédelmi programunkat. Környezetpolitikánkat a nyilvánosság elé tárjuk és megismertetjük dolgozóinkkal: így nyújtunk tájékoztatást a környezettel kapcsolatos munkánkról. Ezzel összefüggésben vállaljuk, hogy környezeti menedzsmentünk beszámolót nyújt a vállalat és az üzemi tanács gyűlésein.

Termékeink és folyamataink összeegyeztethetősége a környezettel
A termékfejlesztés és az új gyártási folyamatok bevezetése során az anyagokat és az eljárásokat egyaránt megvizsgáljuk. A termék teljes életútjának értékelésekor a gazdasági szempontok mellett ökológiai szempontokat is érvényesítünk.

A Bizerba környezeti menedzsmentjének célja a vállalati környezetvédelem egyre tökéletesebbé tétele. A szervezeti és műszaki intézkedések, beleértve a részletes terveket vészhelyzet esetére, figyelembe veszik a rendelkezésre álló legjobb techológiát.

Az erőforrások kíméletes felhasználása, a hulladék- és károsanyag-kibocsátás kerülése
A termékfejlesztés, a gyártás és a teljes infrastruktúra definiálása és értékelése során intézkedéseket hajtunk végre annak érdekében, hogy csökkentsük az energia-, nyersanyag- és más természetierőforrás-felhasználást. A helyettesítő anyagok keresésére és lehetséges felhasználására különös figyelmet fordítunk.

A hulladékokat és maradék anyagokat, a károsanyag-kibocsátást, a zajártalmakat, a szennyvizet és a környezet egyéb módon történő terhelését kerüljük, illetve minimális szintre csökkentjük.

REACH

A vegyi anyagok regisztrálása, értékelése, engedélyezése és korlátozása az (EG) Nr. 1907/2006 szabályozás szerint (REACH = Vegyi anyagok regisztrálása, értékelése és engedélyezése)

A vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló rendelet (REACH) 2007-ben lépett hatályba az Európai Unióban, és célja az emberi egészség és a környezet lehető legmagasabb szintű védelmének biztosítása.

A 33. cikk szerint a termékgyártóknak tájékoztatniuk kell vásárlóikat, ha egy vagy több olyan anyagot tartalmaznak az SVHC lista szerint (SVHC anyag = nagyon aggasztó anyagok), amelyek koncentrációja meghaladja a 0,1 tömegszázalékot. Ezt a listát rendszeresen egészíti ki és frissíti az ECHA (Európai Vegyianyag-ügynökség) további anyagokkal.

Jelenlegi ismereteink szerint és beszállítóink információi alapján a Bizerba termékek tartalmazhatnak olyan összetevőket, amelyekben az alábbi SVHC anyagok 0,1% -nál nagyobb koncentrációban fordulnak elő.

Rendeltetésszerű használat esetén azonban az egészségre vagy a környezetre nem jelentenek kockázatot.

Ha további részletekre lenne szüksége, kérjük, forduljon az alábbiakhoz: Management.Schadstoff@bizerba.com

A Bizerba termékekben előforduló lehetséges SVHC anyagok listája:

  • Ólom (CAS Nummer: 7439-92-1)
  • 4,4'-isopropylidenediphenol (CAS-Nummer: 80-05-7)
  • Octamethylcyclotetrasiloxane (CAS Nummer: 556-67-2)
  • Ólom-kromát-molibdát-szulfát-vörös (CAS Nummer: 12656-85-8)
  • Ólom szulfokromát sárga (CAS Nummer: 1344-37-2)
  • Bórsav (CAS Nummer: 10043-35-3)
  • Ólom-monoxid (Ólom oxid) (CAS Nummer: 1317-36-8)
  • Diboron-trioxid (CAS Nummer: 1303-86-2)
  • 1,3,5-Tris(oxiran-2-ylmethyl)-1,3,5-triazinane-2,4,6-trione (TGIC) (CAS Nummer: 2451-62-9)
  • Phenolphthalein (CAS Nummer: 77-09-8)
  • 1, 2-dimethoxyethane; ethylene glycol dimethyl ether (EGDME) (CAS Nummer: 110-71-4)
  • Dodecamethylcyclohexasiloxane (CAS Nummer: 540-97-6)
  • Bleititantrioxid (CAS Nummer: 12060-00-3)
  • Dinatriumtetraborat, vízmentes (CAS Nummer: 12179-04-3, 1303-96-4, 1330-43-4)
  • Tetrabordinatriumheptaoxid hydrat (12267-73-1)

Tájékoztatás a régi elektromos eszközök ártalmatlanításáról (WEEE)

A Bizerba termékek elsősorban az európai elektromos és elektronikus berendezések hulladékairól szóló irányelv hatálya alá tartozó eszközök. Annak érdekében, hogy a Bizerba termékeit környezetbarát módon újra hasznosítsák, Önnek, mint ügyfélnek lehetősége van arra, hogy a rendeltetésszerű használat lejárta után visszaküldje készülékét a Bizerbához vagy szervizpartnerünkhöz.

A környezetvédelem a vezetők és a munkatársak feladata is
A környezet védelme alapvető vezetői feladat. Ezért minden dolgozó és felettese egyaránt felelősségtudatosan végzi munkáját a környezetvédelmi intézkedések napi szintű végrehajtása során. A dolgozók képzése és motiválása a környezettudatos viselkedésre a Bizerba környezetpolitikájának központi alkotóeleme. A környezetvédelmi felelős évi egy alkalommal átadja éves beszámolóját az ügyvezetés ülésének.

Törvények, szabványok és előírások
A Bizerba kötelezettséget vállal a vonatkozó környzeti szempontból releváns törvények, szabványok és előírások betartására. A hatóságokkal, intézményekkel és szakképzett partnereinkkel folyamatosan együttműködünk.

Ügyfeleinkkel, dolgozóinkkal és az érdekeltek körével szembeni kötelezettségek
A Bizerba valamennyi ügyfele számára közvetítenünk kell annak bizonyosságát, hogy egy környzet iránti felelősséggel készült termékre tettek szert. Ez a kötelezettség magában foglalja a környezettel összeegyeztethető eljárások és folyamatok betartását a vállalaton belül.

A Bizerba rendszeres tájékoztatást nyújt a termékek környezeti vonatkozásairól azok használatával, felhasználásával, visszavételével, értékesítésével és ártalmatlanításával összefüggésben. Rendszeres időközönként meghatározzuk környezeti céljainkat és környezetvédelmi programunkat. Környezetpolitikánkat a nyilvánosság elé tárjuk és megismertetjük dolgozóinkkal: így nyújtunk tájékoztatást a környezettel kapcsolatos munkánkról. Ezzel összefüggésben vállaljuk, hogy környezeti menedzsmentünk beszámolót nyújt a vállalat és az üzemi tanács gyűlésein.

Termékeink és folyamataink összeegyeztethetősége a környezettel
A termékfejlesztés és az új gyártási folyamatok bevezetése során az anyagokat és az eljárásokat egyaránt megvizsgáljuk. A termék teljes életútjának értékelésekor a gazdasági szempontok mellett ökológiai szempontokat is érvényesítünk.

A Bizerba környezeti menedzsmentjének célja a vállalati környezetvédelem egyre tökéletesebbé tétele. A szervezeti és műszaki intézkedések, beleértve a részletes terveket vészhelyzet esetére, figyelembe veszik a rendelkezésre álló legjobb techológiát.

Az erőforrások kíméletes felhasználása, a hulladék- és károsanyag-kibocsátás kerülése
A termékfejlesztés, a gyártás és a teljes infrastruktúra definiálása és értékelése során intézkedéseket hajtunk végre annak érdekében, hogy csökkentsük az energia-, nyersanyag- és más természetierőforrás-felhasználást. A helyettesítő anyagok keresésére és lehetséges felhasználására különös figyelmet fordítunk.

A hulladékokat és maradék anyagokat, a károsanyag-kibocsátást, a zajártalmakat, a szennyvizet és a környezet egyéb módon történő terhelését kerüljük, illetve minimális szintre csökkentjük.

Kérdése van?

Olvasson tovább